Bizony mondom Néktek feleim, ikerházban kis telken baromfit keltetni és nevelni nem semmi!
Szerencsém, hogy 3 szinten (bár nem olyan nagy alapterületen) el tudom különíteni a dolgokat. Már amikor. A múlt héten nem sikerült. Így álltunk:
Az első keltetés 23 csibéje szerencsére vidéken növekedett nagynéném szoros felügyelete alatt. Szépek és elevenek.
A második keltetésből lett azt hiszem, 81 pipi. Ebből 5-öt elajándékoztam húsvétra, kettő picike volt, őket hozzá tettem a kicsikhez, és náluk van az egyik béna lábú és 4 lábgyenge, plusz külön a leggyengébb futóművű is. Őket turbóztam fel 25 gyöngyössel (francia óriás…), amiből 4-et eladtam nemrég. Na ez a majdnem 100 csibe lakik most a 3x3-as faházban.
A dolgozóban lakott 21 kacsa: 5 indiai futó, 15 roueni és egy valamilyen, mindenesetre koromfekete és nagy. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle (tudom, kacsa…), Velük keltek Dóri (Ladánybenén van farmja, a szárnyasok 3 méteren az akácfákon éjszakáznak, tőle vettem tojást, és hirtelen ötlettől vezérelve betettem őket a kacsákhoz. Kikelt a 10-ből 6. Elevenek, mint a csík…) csibéi hatan, akiket a nagyokhoz nem lehetett betenni, így maradtak külön a dolgozóban, betársítottam hozzájuk 10 vegyes törpecsibét a momori börzéről (mentvények, ne tudjátok meg, kik akarták őket megvenni..), és ugye az inkubáltak.
A nappaliban a konyhapulton lakott a 9 liba. Amikor kikeltek, tündibündik voltak. Figyelmesek, amerre mentünk, jöttek utánunk. Beszélgettek, ettek és ittak… Viszon fénysebességgel alakították át a bevitt táplálékot testszövetté. 10 naposan a nagyobbja elérte az 537 grammos féltégla-súlyt.
És folyton ettek. Ha nem ettek, kaját követeltek. És tojtak. Nem tojást.
A pinceszinten 5 keltető ment: fácán és gyöngyös az egyikben, tanyasi plusz sulmthaler meg gall luxuspipi a másikban, kacsák vegyesen a szaunában, mellettük a fürjek, és egy ötödikben a nemes nép: marans, német lazac, sussex, brakel, andalúziai…
Na lehet elképzelni...