2014. március 13., csütörtök

Annyi minden történt 2.

Továbbra is aktívan keressük a házat, tanyát, területet. Láttunk már sok mindent. Jártunk Ácsteszéren. Két házat láttunk. Az egyik jó lenne a másik telkén… A nagy telekkel bírónak icipici az élettere, és sok a vendégfogadó rész, túl drága. A másik jó lenne, de kicsi a telek…

Bejártuk Somogy eddig szóba jöhető zugait. Semmi. Most épp tanyát kresünk Kecskemét vidékén….

2014. március 12., szerda

Annyi minden történt 1.

Annyi minden történt az elmúlt hetekben, hogy több bejegyzést is el kell követnem, ha le szeretném írni.
Ami most a leginkább foglalkoztat: ma kikelt az első pár csibém! Be kell látnom, hogy teljesen amatőr módon fogtam hozzá, de szerencsém van. Február 17-én elmentünk, és vettünk egy keltetőt. Olyan igazi liba módra bementünk a T….coba, és megvettük azt a bizonyos klassz átlátszó tetőset 32 ezer magyar forintért, ami óránként forgatja a tojásokat. Másnap előhúztam kis családom ajándékát, a 40 db tanyasi tyúktojást, beletettem, és rájöttem, hogy:

  1. A tojások nagyok, nagyobbak, mint gondoltam, és alig férnek el egymás mellett a tartóban.
  2. Bolond dolog lenne az 51 férőhelyes keltetőt 40 tojással indítani. 

Nem ejtettek a fejemre, elővettem az internetet, és megkerestem, hol juthatok tenyésztojáshoz hétköznap este 7 után. Szerencsém lett, találtam egy kedves embert, aki fogadott is. Vettem tőle 11 itáliait, 3 letojt tyúk - itáliai keszeszteződést, és egy chabo-itáliai mixet. Mindenkit elhelyeztem a keltetőben, és indult a projekt! (Jól számoltál, valóban 55 tojás került az 51 helyre. A 4 pluszt elfektettem a többi. A levegő járta, a forgató működésével ezek is forogtak a többin. A lámpázásnál meg a magtalanok helyére mehettek…)
Itt vannak:


A leírás szerint 3 napig nem bántottam őket, csak a pártartalmat próbáltam beállítani, a harmadik napon beindítottam a forgatót, amely óránként 90 fokot fordított rajtuk.

Lámpázás: 8. napon. Zseblámpám köré a kezemből tölcsért formázva a tojásokat oda tettem. Nem kinevetni, nagyon jól láttam a tojásokat belül. Mind egyforma volt. Egyikben sem láttam semmit. (Pedig utána néztem, mit kellene lássak…) Előbb kétségbe estem, utána arra jutottam, hogy lesz ami lesz, maradnak.

Lámpázás 11. nap: mintha valamit látnék, ereket, kis lüktető izét, fekete pöttyöt, ez volna a pipi? Azbiza!

És hétfőn elkezdődött...